Drágább a magyar vonatbérlet az osztráknál - 2008.10.19 10:29

Nálunk negyven utazás felett éri meg havijegyet váltani, tőlünk nyugatabbra viszont már négy oda-vissza útnál megterül a bérlet.

A MÁV-Start mindenkori vezetői szívesen emlegetik, hogy utasaik mindössze 16 százaléka fizet teljes árat a szolgáltatásért, a többiek javarészt valamiféle állami kedvezményben részesülnek. Szerintük ugyanis az a felnőtt bérlet is kedvezményes, aminél olcsóbb, ha az utas minden útra külön menetjegyet vásárol, ráadásul a német és osztrák vasút bérleteinél is drágább.

A MÁV évtizedek óta amolyan állam az államban, szabályozásait saját hatáskörben készíti el, szolgáltatásainak minőségéről, mennyiségéről sem a kormányzatnak, sem az utasoknak nem ad pontos, hiteles tájékoztatást. Így a MÁV-Start nevű személyszállító leányvállalat vezetői is úgy blöffölhetnek mindenféle számadatokkal, hogy gyakorlatilag senkinek sincs esélye a valóság ellenőrzésére [1]. Ennek egyenes következménye, hogy idén 173 milliárd forint közpénzt kap a MÁV-Start úgy, hogy az képtelen még a jogszabály által kötelezően előirt szabályozások jórészét, valamint közbeszerzési tervét közzétenni [2], a beruházási tervről, üzleti tervről, menetrendtervezetről és stratégiákról nem is szólva.

A MÁV-Start kommunikációs szervezete a Világgazdaság kérdésére például azt nyilatkozta [3], hogy a MÁV-Start Zrt. fizető utasainak mindössze 16 százaléka téríti meg az általa használt vonatjegy teljes árát (valójában azonban ők is részesülnek az állami támogatásból, hiszen a teljes ár is önköltség alatti ár), hetven százalékuk az állam által adott kedvezményeket élvezi, 9 százalékuknak pedig más kedvezményekből jut és öt százaléknál éppen maga a MÁV-Start enged az árból üzletpolitikai megfontolásból. Amikor azonban az Index e statisztikák részleteire kérdezett rá, azt a választ kapta, hogy a MÁV Statisztikai zsebkönyvek bárki által megtekinthetők a MÁV Dokumentációs Központ könyvtárában (Múzeum utca 11. II. emelet).

Az persze kérdés, hogy az érdeklődő e lehetőségről mégis honnan értesülhetne, ám aki veszi a fáradságot, hogy felkeresse a legutóbbi időkig a MÁV-tól független, azt hatóságként ellenőrző Magyar Vasúti Hivatalnak is otthont adó, MÁV-tulajdonú épületben a nevezett könyvtárat, az azzal szembesül, hogy a legfrissebb adatsor 2004-es. Vagyis másfél év alatt nem volt képes a vasúttársaság még a 2005-ös évét sem összesíteni, így különösen figyelemreméltó, hogy már a 2006-os évről szóló gazdasági jelentést is elfogadta a MÁV kizárólagos tulajdonosa, a magyar állam.