Kilencedik alkalommal rendezik meg Nemesbukdácson a hagyományos tavaszi talárnya-szüpítő versenyt. A rendezők idén igencsak kitettek magukért, úgyhogy a megszokott bemutatók mellett a kíváncsi érdeklődők kipróbálhatnak több kézműves foglalkozást is, mint amilyen a csüttyő-mengyerelés, sőt a bátrabbak zsomlyót is kittyanthatnak. Idén külön gondoltak a fiatalabb korosztályra, így családostul is érdemes lesz felkeresni a rendezvényt.
Szeghalmi Győző főszervező külön megemlítette, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a verseny hitelességére, ezért ezen kizárólag hivatásos talárnya-szüpítők vesznek részt. Természetesen versenyen kívül a közönség is kipróbálhatja magát, és mind a bömbölyből, mind a valamivel puhább moszlyóból készült talárnyákat is szüpítheti.
Mialatt a felnőttek szüpítenek, a gyerekek korosztályuk szerinti foglalkozásokon vehetnek részt, ahol belekóstolhatnak a hagyományos luszka-sváblizásba, nyeszelyő-pikkolásba, sőt akár gizemét is nyurgíthatnak.
A gasztronómiai változatosság is biztosított lesz, hiszen a szervezőknek sikerült összecsődíteniük a környékbeli tanyákról a kondérosasszonyokat, akik a legkülönbözőbb helyi nyalánkságokkal kényeztetik a vendégeket. Terítéken lesz a bukdácska és a szöszöly-muflancs mellett az elmaradhatatlan helyi specialitás, a nyezemice is.
A talárnya-szüpítésnek külön hagyománya van a térségben, erről a mesterségről a legrégebbi feljegyzések a korai bronzkorból valók, amikor még nemhogy magyarok, de még homo sapiens sem volt a környéken. Ezzel világviszonylatban is az egyik legrégebbi hagyományt ápolják a nemesbukdácsiak.
A mai napig nem tisztázott azonban, hogy a talárnyát egyáltalán mire használták a múltban. Egyes történészek azon a véleményen vannak, hogy lovagolás közben a nyereg alá helyezve tartották távol vele az emberek a döglegyeket, de még ez a magyarázat sem ad választ arra a kérdésre, hogy akkor miért kellett a talárnyát rendszeresen szüpíteni.
A modern felfogás és gyakorlat szerint viszont a talárnyával például hatékonyan el lehet távolítani a kerámia-főzőlapról az odaégett ételmaradékot, feltéve, hogy előtte szakszerűen szüpítették.
A talárnya-szüpítő verseny győztesei a közmegbecsülés mellet értékes díjakra számíthatnak, a legjobb szüpítő egy négyrőfös nyoszajjal lesz gazdagabb.
forrás: hirmax.net