Az új iPhone-nal telefonálni is lehet - 2010.04.27 12:35

Júliusban érkezik Magyarországra az Apple harmadik generációs telefonja, ami forradalmi megoldásokat kínál a mindennapok kommunikációs kihívásaira, de még mindig hiányoznak belőle olyan alapvető funkciók mint a vezetékes telefonálási mód, és a Morse-jeles kommunikáció támogatása. Örömteli hír viszont, hogy a fejlesztők megpróbáltak azoknak is a kedvében járni, akik a telefont telefonálásra akarják használni.

Úgy tűnik az Apple továbbra is támogatni kívánja a hang alapú kommunikációt, és termékeit olyan embereknek is szánja, akik szeretnek kis, műanyag burkolatú téglatesteket a fülükhöz illeszteni, és közben fokozott hangerővel gesztikulálni. E célcsoporton belül is a gyártó leginkább azokat célozza meg, akik a kikapcsolt telefonkészüléken örömöket lelik saját fülük zsíros lenyomatának tanulmányozásában.

Az újdonságok listája nagyon hosszú, de mindenképpen az első helyen kell megemlíteni, hogy a telefon az oldalára fordítva vízszintes telefonhívások kezdeményezésére és fogadására is alkalmas. Az új iPhone a videokonferenciát is támogatja, és lehet vele mozgóképet rögzíteni, ami 500 évvel ezelőtt még merőben elképzelhetetlennek tűnt.

Újdonság még a TTM (Talk To Myself) rendszer, ami a mobil-hálózat igénybe vétele nélkül képes az egyszemélyes kommunikációra, és főleg azoknak jelent megoldást, akik önértékelési problémáik miatt szeretnek más emberek helyett inkább csak önmagukkal beszélgetni. A reménytelenül életidegen felhasználók pedig az új telefonnal rácsatlakozhatnak a szolgáltató által működtetett M-POS (Miserable Piece Of Shit) terminálok bármelyikére.

Az indiánok által tökélyre fejlesztett füstjeles kommunikációt viszont hiába keressük az új telefonban, mert ez kimaradt, csakúgy mint a terhességmegszakító funkció. Lesz viszont pattogatott-kukorica szimulátor, és akár saját virtuális űrhajónkkal járhatjuk be a híváslistánkat.

Összefoglalva, azoknak ajánljuk az új iPhone-t, akik szeretik, ha van valami a kezükben, amikor beszélnek, és eddigi életük során legalább egy Tamagotchi-t eltettek láb alól.

forrás: hirmax.net