Örülhetnek a Csiga-rajongók, ugyanis legújabb információk szerint már gőzerővel dolgoznak az öt évvel ezelőtt készült kasszasiker folytatásán. A Csiga a pókhálóban második része, a Gigacsiga a megapókhálóban az év végén kerül a mozikba. A készítők az emlékezetes első részt is lepipáló látványvilágot és akciót ígérnek.
z ezredforduló beköszöntével a kritikusok meg voltak arról győződve, hogy már nem lehet újat alkotni a mutáns szörnyeket felvonultató akciófilmek terén. Egyre másra jöttek ki az átlagos filmek: 2002-ben jelent meg a Farkasember az Óriáscápa ellen című eposz, majd az azt következő év legnagyobb dobása, a Szuperpolip legyakja New Yorkot.
Ebbe az érdektelen közegbe robbant be a 2004-es év történelmi alkotása, a Csiga a pókhálóban, ami újszerű cselekményével nemcsak a kritikusokat nyerte meg, hanem egy csapásra hatalmas rajongói tábort szerzett magának. A történet szakított a tradíciókkal, és mesterien mutatja be, ahogy Csiga, a főhős megmenti a Földet az undok Pók zsarnokságától. Csak a bemutató hetében több mint 800 millióan voltak kíváncsiak Csigára, akinek annak ellenére sikerült megmentenie a Földet a biztos megsemmisüléstől, hogy közben pókhálóba is került.
Csiga a mai napig példátlan népszerűségnek örvend, Csiga-rajongók özönlötték el az internetes fórumokat, akik a lehető legaprólékosabban megvitatják a Csiga-világ minden részletét. Sőt, egy új tudományág foglalkozik a Csiga-univerzummal, amit csigológiának kereszteltek el.
A nagy siker miatt egy percig sem volt kérdéses, hogy a stúdió elő fog rukkolni egy folytatással. A felcsigázott rajongóknak öt évet kellet várniuk a folytatásra, a kérdés csak az, hogy megérte-e.
A filmelőzetes, és az eddig kiszivárgott információk alapján biztosan kijelenthetjük, hogy igen. Az új filmben szemmel láthatóan Csiga új szintet ért el, és Gigacsigává nőtte ki magát, viszont erre szüksége is lehet, mert az első rész óta az undok Pók is Megapók méretűvé duzzadt, meg a hálója is mega lett, úgyhogy izgalmas akciókban nyilvánvalóan nem lesz hiány.
A premierig pedig még biztosan többször előkerül a téma, hogy vajon a folytatásban ki fog-e szabadulni Gigacsiga a Megapókhálóból, mint ahogy az is, hogy az alkotóknak sikerül-e megismételniük azt a megismételhetetlen katarzist, amit a nézők az első rész utolsó jelenetében élhettek át, amikor a hős Csiga lerohanta lábbeli fölényben lévő ellenlábasát.
forrás: hirmax.net