Az alagútépít? Bamco konzorcium nemrég elkészült módosított ütemterve 10 hónappal eltolja a 4-es metró befejezésének a határidejét, nyilatkozta az Indexnek Klados Gusztáv, a DBR Metró Projektigazgatóság vezet?je. A késés a Bamco szerint a DBR miatt következett be, a DBR szerint a Bamco a ludas. A vita mintegy 13 milliárd forint kártalanításról szól, ehhez jön még számos milliárdos kötbér, amit a hibásnak kell viselnie.
Hogy jött ki az újabb késés?
Most kaptuk meg a Bamcótól az új ütemtervet, a régit a Gellért téri és F?vám téri csúszás miatt kellett módosítani. Ez 10 hónap csúszást okoz, amivel eltolják az egész beruházás befejezését.
Mi okozza a csúszást?
Az új alagútépítési ütemterv szerint a pajzsok 2010 júliusban érnek a Baross térre, a metróvonal teljes szerkezetépítése pedig 2011 márciusban fejez?dik be a Gellért téri átköt? alagút megépítésével. Ezt követi vágányépítésnek, az állomások bels? beépítésének, az elektronikus irányító rendszer kiépítésének a befejezése, ami 2012 augusztusára tehet?.
Ekkor lehet azt mondani, hogy kész a 4-es metró?
Nem, ekkor kezd?dik még a próbaüzem, ami nem tudjuk meddig tart.
Mivel a f?város a legbonyolultabb automata irányítási rendszert rendelte meg, ráadásul két külön szállítótól a rendszert és a vonatokat, ez jócskán elhúzódhat, ha jól gondolom.
Eredetileg negyed év van a próbaüzemre, a rendszerek összecsiszolására. Én nagyon remélem, hogy 2012 végéig ez sikerül is.
De nyilatkozott már arról, hogy ez a legproblémásabb része a beruházásnak.
Valóban, a nemzetközi tapasztalatok szerint ez az összecsiszolódás akár egy évet is igénybe vehet.
Azaz b?ven el?fordulhat, hogy az új metróra csak 2013 elején, vagy akár közepén teheti a lábát az els? utas?
Nem tudom azt mondani, hogy ez nem fordulhat el?.
Kinek a hibája az újabb csúszás?
Szerintünk a Bamco hibája.
Mekkora kötbért követel a f?város ezért a késésért?
Ha szigorúan követnénk a szerz?dést, a Bamco már rég meghaladta a követelhet? kötbér fels? határát, ami a szerz?dési összeg 10 százaléka. A mi kezünkben csak a szerz?désbontás lehet?sége van, annak viszont nem lenne értelme, mert egy új vállalkozó már biztos drágábban fejezné be a metrót.
Késik a metró és kötbér se lesz?
Most egyezkedünk. A késés alapvet?en négy elemb?l áll. Az els?, az Etele téri kés?bbi indulás alapvet?en a f?város hibája, mert a telekvásárlás elcsúszott, de ez csak néhány hónap, és nem olyan nagy összeg. A második a Gellért téri leállás, ahol a Bamco hibázott, a közlekedési hatóság le is állíttatta ?ket. A harmadik a F?vám téri állomás, ami viszont a Gellért téri csúszás miatt egészében nem jelent késedelmet, a negyedik pedig a f? vitatéma: a Gellért téri átköt? alagút. Ez az utolsó elem még mindig nem készült el, s?t 2011 márciusig tart az ütemterv szerint az építése.
Egy pár tucat méternyi átköt? alagút megépítése tovább tart az egész alagút építésénél?
A Bamco szerint most már igen. Mivel az alagút ott már elkészült, új módszerrel kell építeni, amihez új engedélyek kellettek, amit csak a napokban kaptak meg.
De ezt még így is nehéz elhinni.
Én szerintem az átköt? alagút építése nem tarthat tovább az új helyzetben sem fél évnél. Talán az lehet a háttérben, hogyha 2011 tavaszáig a választott bíróság netán a DBR-t marasztalná el az átköt? alagút építésének késése miatt, akkor a kivitelez? az egész metrókésést ráfoghatná egy lendülettel Budapestre. Ehhez azonban nyerniük kellene a közlekedési hatóság ellen indított perben, ami ?szintén szólva, minimum kétséges.
SZT8089
Térjünk vissza a kötbérre. Mi döntheti el, hogy a Bamco fizet kötbért, vagy a DBR kártérítést?
A vitában el?ször úgynevezett döntnökök egyeztetnek. Ha nem sikerül megegyezni, akkor a kamarai választott bíróság dönt az ügyben véglegesen. Az ilyen döntések soha nem fekete-fehérek, általában azt állapítják meg, ki mekkora arányban hibázott. És akkor jöhet még a polgári bíróság a kártalanítás ügyében.
Mi a legrosszabb és a legjobb forgatókönyv?
Ha a Bamco minden követelését megítélnék, de erre szerintem nincs esély, akkor mi tartoznánk még mintegy 13 milliárd forinttal, és fizetni kellene a késés miatti többi vállalkozói kártalanítást, aminek az összegét meg sem lehet még becsülni. Ha a mi álláspontunk gy?zedelmeskedik, akkor mi fizetünk mintegy kétmilliárd forintnyi kártalanítást, viszont érvényesíthetjük a 10 százalékos kötbért is, és az összes további vállalkozói követelést továbbháríthatjuk a Bamcóra.
Mennyivel növeli meg a 4-es metró teljes költségvetését a 10 hónapos késés?
Valamennyivel megnöveli azt, de az I. szakasz 351 milliárdos jelenlegi költségvetésében van 40 milliárd forint tartalékkeret, amib?l szerintem ezt még fedezni lehet, azaz nem kell megnövelni a büdzsé összegét.
Én még 520 milliárd forintra emlékszem.
Az a Baross tért?l a Bosnyák térig tartó II. szakasz építési költségével együtt számított összköltség. Arról a szakaszról egyel?re még nincs is mit beszélni.